Gondolkoztam egy kicsit és jelen állás szerint ezt az oldal vagyis a www.tbence3.extra.hu marad csak az itt található Elektronika cikkek kerülnek át egy direkt erre a célra reggelt címre. Ez a tárhely viszont a Bence Blogja című nevet fogja viselni.
De még kérek sok sok türelmet azoktól akik az elektronikai cikkek miatt látogatnak el ide, mert nem kis fába vágtam a fejszémet. Nagyon komplett oldal van alakulóban. Nagyon sok hasznos illetve jó menüpontokkal. Ezért is kérek egy kis türelmet.
Szóval most ezek a dolgok vannak alakulóbban itt nálam.

Sziasztok!
Nem régiben tapasztaltam, hogy IE (Internet Explorer) alatt szétcsúszik az oldal, vagyis a jobb menü :S Ez ellen most nem tudok semmit tenni sajna. De hamarosan új külsővel állok elő. Azonban addig elnézéseteket kérem, mert 2 másik honlap készítésének a az elejében illetve a végében vagyok. Elgondolásaim szerint kb. 1 max másfél hét múlva ide is eljutok. :)
Üdvözlettel: Bence

Ezen a hétvégén nagy munkában volt a család. Még pedig az utca felöli tetőt kellet megcsinálni, mert tesómék szobájánál kezdett néha néha kicsit beázni.
Pénteken itt nálunk esett az eső, nagyon rossz idő volt ezért aggódtunk, hogy szombat vasárnap milyen lesz az időjárás. Szerencsénkre nekünk kedvezett. Egész végig sötött a nap és jó idő volt. Ennek köszönhetően haladtunk is a melóval. Jöttek egy páran segíteni az ismerősök közül így ténleg időben végeztünk.
A feladat az volt, hogy új fóliát kellet feltenni mert valószínűleg kilyukadt pár helyen így beázott néha-néha. Első nap a tető felénél kicsit többet sikerült megcsinálni. Másnap pedig befejeztük a másik felét. Különösebben nem volt gond.
Vasárnap volt bográcsban marhapörkölt és somlói galuska is amiben segítettem én is. :P
Ahogy észrevettétek szoktam azért csinálni pár képet és ez most is így volt.

P9290040.jpg P9290039.jpg P9290036.jpg
P9290035.jpg P9290034.jpg P9290033.jpg
P9290032.jpg P9290031.jpg P9290030.jpg
P9290029.jpg P9290028.jpg P9290027.jpg
P9290026.jpg P9290024.jpg P9290023.jpg